I.

(1) Az
Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem
el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt
számomra a leprások látása.

(2) És
maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem
velük.

(3) És
amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott
testem és lelkem édességére.

Utána egy kevés ideig még vártam,
azután elhagytam a világot.

Úgy tekinti, hogy igazából a megtérésével kezdődött el az élete, amikor elkezdte a bűnbánattartást. Nagyon sommásan
jellemzi a gyerekkorát, ifjúkorát: míg bűnökben éltem.

Valószínű nem nagy bűnökről van szó, mert jó
nevelésben részesült, kedves, udvarias természete volt. Azonban az Isten
nélkül töltött időt elfecséreltnek tekinti, és sajnálja.

Meghatározónak és kegyelmi pillanatnak
tekinti a leprásokkal való találkozást az Úr vezérelt közéjük.

Irgalmasságot
cselekedtem: szentírási szóhasználat (Iz. evangéliumok) . Nem
könyöradománnyal akart megszabadulni a kellemetlenkedőktől, hanem
irgalmasságot cselekedett velük. Részt vállalt az életükből, a sorsukból.
Meghallgatta, szóba állt, segített nekik – jót tett velük.

Ebben ő maga lett megajándékozott -
átváltozott. Isten élményben volt része: átváltozott testem
és lelkem édességére.

Egy kevés ideig várt, hogy világossá legyen
mi a tenni valója. Ez nem a bizonytalankodás ideje volt, hanem a hivatás
érlelődésé. Amikor megértette, hogy mit kell tennie, cselekedett:
elhagytam a világot. Kivonulás, de nem helyileg, nem fizikailag.
Most már másként van jelen a világban, Isten szándéka szerint, és nem
öncélúan, nem önhatalmúlag. Most találta meg csak igazán a helyét a
világban. Minden megtalálás, kivonulással kezdődik. Lemond, és mást választ.
Más érték rend szerint mozog.

Egészen sajátos „ferences” mozzanat, más
rendekhez képest. Az alapmagatartás ugyanaz, de más a megvalósulás. Úgy
vonulni ki a világból, hogy megújulva ott maradni.

II.

4) És
az Úr templomaiban olyan mély hitet öntött belém, hogy ilyen
egyszerű szavakkal imádkoztam:

(5) Imádunk téged,
Urunk Jézus Krisztus, a világon lévő minden templomodban, és áldunk
téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.

III.

(6) Azután
egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem
az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház
szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk
menekülnék. (7) És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint
Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére
semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. (8) És úgy
akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat.
(9) És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem
bennük, s ezért uraim ők.

(10) És
ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e
földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges
vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki.
(11) Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék és
méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat.

(12) Ha
tehát valahol Isten szent nevét és igéit tartalmazó írást illetlen
helyen találok, azonnal felemelem, és másokat is kérek, hogy emeljék fel és
tegyék illő helyre azokat.

(13) És
kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is,
akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet
árasztanak felénk[1].

IV.

(14) És
miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem,
mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a
szent Evangélium szerint kell élnem.

(15) És
kevés és egyszerű szóval írásba foglaltattam ezt, a pápa úr
pedig megerősítette számomra.

(16) És
akik jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt,
amijük csak volt[2],
a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és
alsóruhával. (17) És nem akartunk többet birtokolni.

(18) Mi
klerikusok, a többi klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a
laikusok pedig a Miatyánkot mondták. És igen-igen szívesen időztünk a
templomokban.

(19) Tanulatlan
emberek voltunk, és mindenkinek alárendeltjei.

Ez is életrajzi-adat, amit érdemesnek tart
megemlíteni, ami azután történt, hogy elhagyta a világot.: az Úr adta a
templomok iránti szeretetet. Sok tapasztalata, élménye kapcsolódik
templomokhoz, (San Damiano, Porciunkula) Szent Ferenc első tapasztalata az
Egyházzal (Ecclesia), hogy Krisztus szereti.

„Menj Ferenc és építsd, fel házamat-
erősítsd meg, nem látod, hogy roskadozik.”

A hit szó a templomra, az Egyházra
vonatkozik. Hisz abban a Krisztusban, aki jelen van a kőépületben, és az
általa alapított Egyházban.

Az Őt megszólító imádságban, a
kifejezésekben is egyszerű akart lenni. Nem fellengzős, hanem kifejező,
érthető szavakkal.

Szent Kereszt Felmagasztalásának
Zsolozsmájának egyik responzumára épül.
A hivatalos ima, személyes imájává lesz.

A ferences családban hagyományos ima lett,
egyes kódexek két hozzáadásával:
Legszentebb Urunk; és: itt és a világon lévő…
minden: egyetemesség az imádást ki akarja terjeszteni az egész
világra, mert a megváltás is az egész világot érintette. Mintha szeretetből
versenyre akarna kelni az eucharisztikus jelenléttel. A szeretet túláradása,
amelynek semmi nem tud határt szabni.

Egyetemesség van szent Ferencben, mint
általában a nagy rendalapítókban (szent Benedek)

Úgy kezdte, hogy elhagyta a világot
(a bűnöket), de megérti és hiszi, hogy Isten megváltotta a világot.
Krisztustól tanulta meg szeretni az Egyházat, a templomokat és a világot.

Rátér a papok iránti tiszteletre. Ugyanúgy
kezdi, mint az előbbi részeket hogy az Úr adta a papok iránti
bizalmat is. Akik nem eretnekek, – akik a római Egyház szabályai szerint
élnek. Egy szélső határt említ, még ha üldöznék is őt a papok, mint
az eretnekeket, akkor is hozzájuk menekülne. Megdöbbentő, mély ragaszkodás,
mert nincs más papság az Új-szövetségben. Nem akar olyan lenni, mint az
eretnekek, akik saját bölcsességüket hirdették. Egyéniesedve, saját
bölcsességüktől vezérelve magyarázták a Szentírást.

Krisztus miatt, még a bűnt sem akarja
észrevenni rajtuk. Nem a személyes életszentséget nézi, hanem a
szolgálatukat. Szent Ferenc tehát végrendeletileg ránk hagyja a papságnak
ilyen fajta tiszteletét.

Azért tiszteli őket, mert a papok az
Eucharisztia létrehozói. Az Eucharisztia miatt és az Eucharisztiáért
tiszteli. Ők Isten személyes jelenlétének a megbízottjai.

Itt lezárja ezt a papokról szóló részt.
Megnyugszik, de hirtelen eszébe jut, a sok elhanyagolt templom, figyelmeztet
mennyire fontos, hogy méltó helyen őrizzék az Oltáriszentséget. A latinban
értékes helyről beszél (pretiosa)

Az Eucharisztia után Isten Igéje jut
eszébe. Egyedüli abban a korban, aki Isten Igéjét egyen rangba helyezi az
Oltáriszentséggel. A II vatikáni zsinat óta a szentmise két fókusza: az Ige
liturgiája, és az áldozati liturgia. A Szent Ferenc korabeli egyház ezt még
nem így látta.

Ugyanakkor kötelesek vagyunk tisztelni
azokat, akik Istenről tanítanak, és akik Őt hirdetik.

A középkorban nem illette vallásos tisztelet
a teológusokat és igehirdetőket, szent Ferenc nagyra tartja őket.

Ma is aktuális mondanivalója van ennek:
tisztelnünk kell azokat, akik szellemi-, lelki erőfeszítést tesznek azért,
hogy Istent jobban megismerjük.

Abból lehet látni, hogy új szakasz
következik, hogy ismét ara hivatkozik, hogy az Úr adott: testvéreket.
Mindig az Úr cselekedett az életében. Isten kezdeményezésének tartja. Ő nem
nyilatkozik semmilyen rendalapító programról. Kegyelemnek tartja életének
ezt a mozzanatát is, mint azt is, hogy sugallatként kapta, hogy miként kell
élnie. A korabeli Egyház nem tudta megmondani neki, hogy mit tegyen: Isten
nyilatkoztatta ki. Az ő és testvérei életformája sugalmazott életforma. Nem
saját fejük szerint irt szabályok alapján éltek.

Az evangéliumi életformát (forma vitae)
EGYSZERŰ szavakkal összefoglalta, és pápai tekintély erősítette meg annak
hitelességét. Újra előtérbe kerül az Egyház iránti hűsége.

Ettől kezdve a Regulát idézi egy kicsit.
Azt mondja, akik jöttek, hogy elfogadják: tehát nem szerzetesekről
beszél, hanem azokról, akik élni akarnak, akik fel akarják venni ezt az
életet (az élet befogadására jöttek). Ennek az életmódnak kiemelt
sajátossága szegénység. Megelégedettek voltak azzal a kevéssel, amit
megtartottak. Összefoglalja a regula 1,2 fejezetét.

Az imájuk az Egyház hivatalos imája a
breviárium (rövidített-, utazáshoz szabott zsoltáros könyv), vagy a Miatyánk
(azok számára, akik nem tudtak olvasni). A templomok kedvenc tartózkodási
helyek voltak. Itt az egyéni imára-, a szemlélődésre utal.

Eramus ydiote et
subditi omnibus. Idióták (oktalanok, ostobák) voltunk és
mindenkinél kisebbek (alárendeltek) Egymást magyarázó jelzőkről van
szó. Nem azt jelenti, hogy már a kezdetekkor nem lettek volna tanult
emberek, akik követték Szent Ferencet. Azonban nem úgy viselkedtek, hogy
abból nekik egyéni hasznuk legyen – sem anyagai, sem másfajta haszon (rang,
tisztelet). A tudás a középkorban társadalmi rang volt, állás, jövedelem
forrás.